Magyar ORME információs oldal

További ORME videokat itt találhatsz.

Mi az ORME?

Rengeteg misztikus és mágikus dolog került dokumentálásra a történelem során. A bibliai manna, a bölcsek köve, a fiatalság- és az örök élet forrása,orgon-energia, prána, chi, a szent grál, a nagy piramis, a frigyláda stb. Úgy tűnik, hogy ezek a dolgok mind az anyagok egy újfajta osztályához kapcsolódnak, amelynek a felfedezése, vagy újra-felfedezése mostanában történik...

A hetvenes években egy aranyat bányászó arizónai farmer - David Hudson -nagyon furcsa anyagot talált, amelyet a konvencionális spektro-analízisekkel nem lehetett kimutatni. Ezek az elemzések először alumínium és szilikát keverékeként azonosították, majd ezek eltávolítása után a maradék 95%-nyi anyagról az analízis azt mutatta ki, hogy az SEMMI. A következő évtized során Hudson jópár millió dollárt fektetett ennek az anyagnak a megismerésébe, hogy hogyan nyerhető ki és hogyan használható fel. 1989-ben David Hudson szabadalmat nyújtott be ezen anyagokra és kinyerésükre. ( A szabadalom .)

Más kutatók is foglalkoztak a témával, de Hudson volt az első, aki nyilvánosságra lépett a felfedézésével. A kilencvenes évek folyamán sok előadást tartott a témában. Ezek átiratai elérhetők a web-en. A legátfogóbb előadásanyag a Dallas-i. ( Hudson előadások .)

Az anyagok ezen új formája kapcsolatban lehet a következőkkel:

 

Modern fizikai koncepciók:
- szupravezetés, Meissner-mező,
- kvantum-koherencia,
- Bose-Einstein kondenzátumok,
- atommagok szuperdeformációja,
- Nullponti energia (ZPE),

Történelmi csodák, misztikumok:
- Egyiptom és a nagy piramis, az ankh
- Biblia: manna, a frigyláda, az urim és thummim
- Templomos lovagok és a szent grál,
- Alkímia: a bölcsek köve, az univerzális gyógyszer, a fiatalság- és az örök élet forrása,
- Keleti élet-energia misztikák, kundalini, prána, chi,
- Modern ezoterika: aura, reiki, mágnesterápia,
- Orgone-energia,

Filmek és fikciók:
- midikloriánok és az erő (Star Wars),
- a piros kapszula (Matrix),
- a hatalom gyűrűje (A Gyűrűk Ura),

Ezen anyagok elnevezései: ORME, G-ORME, ORMEs, monoatomos arany,fehér arany, fehér aranypor, ORMUS, m-state, AuM, microclusters, és manna. David Hudson elnevezése ORME (Orbitally Rearranged Monoatomic Elements) vagyis pályamódosított monoatomos elemek. Néha magas-spinű(magas spin-nel rendelkező) monoatomos elemeknek is nevezi őket.

Ezek az atomok tulajdonképpen szuperdeformált atommagjuknak köszönhetően nem a megszokott fémes kötésben vannak, hanem egy- vagy többatomos klaszterekben helyezkednek el. Ez az elhelyezkedés teljesen megváltoztatja az elem eddig ismertnek hitt tulajdonságait.

MivelHudson szabadalmaztatta az elnevezést, és mivel nem teljesen tisztázott, hogy ezek monoatomos vagy többatomos elem-elrendezések, ezért javasolt az ORMUS vagy ORME vagy m-state elnevezések használata.

Az ORMUS anyag a nemesfémek másfajta atomikus elrendeződését jelenti. ORME formában eddig a következő elemeket tárták fel (ezek - a higany kivételével - szerepelnek a Hudson szabadalomban):

ISMERT ORME ELEMEK

Elem

Atomszám

Kobalt

27

Nikkel

28

Réz

29

Ruténium

44

Ródium

45

Palládium

46

Ezüst

47

Ozmium

76

Irídium

77

Platina

78

Arany

79

Higany

80

 

Ezek az ORME elemek bőségesen megtalálhatók a tengervízben, sziklákban, forrásvizekben és a levegőben. David Hudson szerint ezen elemek ORME állapotú előfordulása mintegy 10000-szer nagyobb, mint ezen elemek fémes előfordulása.

Különböző, egymástól független kutatók fedezték fel és írták le ezen elemeket és tulajdonságaikat. Nagyjából mindenki ugyanarra az eredményre jutott: Az ORME elemek megjelenítik a szupravezetés, szuprafolyékonyság és a mágneses levitáció tulajdonságait. Úgy tűnik, ez egy teljesen új osztálya az anyagoknak.

Mágneseslebegés video (by Barry Carter)
levitate.avi 2.7mb
levitate.wmv 1.1mb
JumpingAu.wmv2.49mb

Az ORMUS jelen van a legtöbb biológiai rendszerben. Úgy hisszük, hogy ezek segítségével folyik az energia az elő rendszerekben az akupunktúrás meridiánok mentén és minden egyes sejten belül. ( Az ORME élő forrásai .)

Úgy tűnik, hogy az elemek ezen állapota ismert volt a történelem során (az elveszett tudás). Sok eljárás az ORMUS kinyerésére vagy előállítására megtalálható az ősi alkímiai szövegeiben. Úgy hisszük, hogy a bölcsek köve és a bibliai manna talán valamilyen variációja az elemek ezen állapotának. ( Történelmi utalások. ) Artephius "A titkos könyv" elérhető itt .

Bizonyítottan az ORMUS elemek kapcsolatban állnak a csillagászok által keresett "sötét anyag"-gal, a Föld mágnesességével, az egészséges termőtalajjal, időjárási jelenségekkel, mint a villámlás. Ezek minden földi élet alapvető ásványai. ( ORME a növénytermesztésben. ) Az ORME néhány tulajdonsága a tudatosságra is hatással van. ( Az ORME és a tudatosság .)

Az ORME-t sokféle eljárással kinyerhetjük és előállíthatjuk. A legegyszerűbb ezek közül a tiszta tengervíz pH értékének 10,78-ra (nem több!) emelése, és a keletkezett csapadék háromszori desztillált vizes átmosása. ( Hogyan készísünk ORME-ot .)

Az itt leírt gondolatok és utalások legtöbbjét innen fordítottam: http://www.subtleenergies.com/ormus/tw/articles.htm

 

Én is úgy gondolom, hogy az ORME felfedezése - széleskörű elterjedésével - az emberiség történelmének legnagyobb tudományos felfedezése, az elveszett ősi, titkos tudás visszaszerzése, amely óriási hatással lesz az egész emberi faj és a Föld sorsára.

 

Készítés (azalkímiai nagy mű - az Opus Magnum):

A"WET method" eredményezi a legkevésbé "hatásos" anyagot, de relatív a legegyszerűbb elkészíteni.

A"WET method" röviden.

1. Kezdés: ivóvíz vagy tiszta tengervíz.
2. Lassan ajd hozzá lúg-oldatot és emeld a pH-t 8.5 fölé, demaradj 10.78 alatt.
3. Egy vattás fehér csapadék képződik; hagyd ülepedni egy éjszakán át.
4. Távolítsd el a folyadékot a csapadékról.
5. Alaposan, többször mosd át a csapadékot. Ez CaOH 2,MgOH 2 és kevés ORME.

A"DRY method" röviden:

1. Kezdés: száraz ásványi por.
2. Forrald lúg-oldatban pH 12-n.
3. Szűrd le és dobd ki a csapadékot.
4. Adj hozzá sósavat pH to 8.5-ig.
5. A csapadékot ülepítsd egy éjszakán át.
6. Távolítsd el a folyadékot a csapadékról.
7. Alaposan, többször mosd át a csapadékot. Ez CaOH 2,MgOH 2 és kevés ORME.

Az ORME biztonságos kicsapódási tartománya: pH 8.5 -10.78.
Ha pH 10.78 fölé mész, a veszélyesen mérgező "Gilcrest csapadék" képződik nehéz fémekkel.
A magnézium-tartalom csökkenthető a csapadékban, ha 10.78 elérése után kissé visszaveszed a pH-t.

Linkek:

Itt az eddig egyetlen magyar nyelvű ORMUS oldal (PAnónimus-tól), amit találtam,
és ugyanott egy táblázat a monoatomos ródium és irídium természetes forrásairól.

Talán a legjobb, legátfogóbb és leghitelesebb ORME oldal a neten (angol).

Könyvek:

Graham Hancock: Jel és pecsét.

J.J. Hurtak: The book of knowledge: Keys of Enoch.

Barry Carter könyvajánlata itt.

....................................................................................................

Akit a téma mélyebben érdekel, az hagyjon üzenetet az Üzenőfalon.

....................................................................................................

             

Tulajdonságok, gondolatok, jegyzetek:

Szobahőmérsékleten szupravezető...

Erős napfénynek kitéve "puha" fényrobbanással eltűnik.

Megjavítja a DNS-deformációkat...

Ródium: Az univerzális gyógyszer...

Irídium: Az életelixír. A metronóm. Úgy tűnik, ez az anyag (ugyanúgy, mint az arany) felelős a szervezet anyagcsere folyamatainak sebességéért (az agy szárazanyagának 5%-a Orme irídium). Az anyagcsere sebessége pedig meghatározza a szervezet számára érzékelhető idősebességét is. Az 50%-kal felgyorsított anyagcsere a szervezet számára 50%-kal lelassított érzékelt időt jelent, és végsősoron 50%-kal hosszabb életet.

Előfordulás:

Az ORME leginkább vulkanikus- és mészkősziklákban és talajokban található.(A vulkánkitörés nem egy katasztrófa, hanem áldás?)
Egy cikkben ( Paramagnetic soils ) az égett fa hamuját említik ORME-forrásként. (Barry Carter hozzáteszi, hogy ez a fa telihold idején lehetett kivágva. A Hold-hatást lásd lejjebb a"harmat"-nál.)

Kerülendő hatások, amelyek leállítják a magas spin-t és visszaviszik az anyagot fémes formába:
- Rövidhullámú UV sugárzás.
- Nitrogénmonoxid (nitric oxide - NO), mint a szmogban. Nem dinitrogénoxid (N 2 O).
- Szulfidok (SO 3 ), mint néhány saláta dresszingben.
- Szén, mint az odaégett ételben.
- Szénmonoxid, mint a szmogban.

Az élő anyag.

Hudson azt mondja, az anyag - lévén szupravezető - "élő" kapcsolatban áll és reagál a gondolatainkra. (A gondolatok apró elektromágneses mezejére csak egy szupravezető tud reagálni. Ezért is keresik annyira a szobahőmérsékletű szupravezetőanyagot az állami- és titkosszolgálatok: lásd SQUID - "Superconducting Quantum Interference Device" ) Elkészítése csak akkor sikerül, ha hiszünk abban, hogy sikerül. Ha kétség van benned, soha nem fogod megtalálni az ORME-t. Eszerint, tulajdonképpen a saját gondolataiddal teremted meg az anyagot. Ez aztán már sok a kémikusoknak...

A harmat.

Tiszta (99,99%) aranyat rögzítve egy piramis-alakú gúla fókuszpontjában pár nap elteltével olajos, édes ízű "harmat" cseppek képződnek az aranyon. Kutatók ezt is az m-state Ormus egyik formájának tartják. Érdekes, hogy az alkimisták mennyit beszéltek a "harmat"-ról (our dew, white dew).

Leírások szerint a telihold idején képződő, tiszta, vidéki harmatvíz telítve van Ormus anyagokkal. Ennek a harmatnak a legegyszerűbb begyűjtése jéggel teli palackokon való lecsapatással történik. Más időszakokban gyűjtött harmat nem tartalmaz ORME-t. Úgy tűnik, a Hold egyfajta dagályt hoz létre a földalatti vizekben pangó ORMUS-ban telihold idején.

 

 

Az aranyüveg.

1,160 fokon (vákumban?) a fehér por megolvad és átlátszó üvegszerű anyaggá áll össze. Átlátszó, mint az ablaküveg, mégis tiszta aranyból van, nem arany-vegyület, hanem tiszta arany. Mozsárban újra összetörhető, elmorzsolható, és ekkor újra fehér porrá alakul.

Az OceanAlchemy így készíti az ORME-t (water products):

Először a vizet összegyűjtjük és leszűrjük. Azután felforraljuk és újra leszűrjük 1 mikronos szűrőn. Azután kristályos formába kicsapatjuk az oldott anyagot nátriumhidroxiddal. Ezután ülepedni hagyjuk a mannát hét napon keresztül. Azután elválasztjuk a mannát a sós víztől és kimossuka felesleges sót tiszta desztilláltvízzel és újra ülepedni hagyjuk. Megint elválasztjuk és semlegesítjük tiszta gabona-ecettel, hogy lecsökkentsük a pH-t az emberi emésztés számára elviselhető szintre. Azután újra átmossuk a mannát tiszta deszt.vízben, hogy tovább csökkentsük a só tartalmat és a maradék ecetet. Végül a mannát felforraljuk egy steril üvegben és tiszta lúgos-vízben a megfelelő erősségűre higítjuk.

...